2010. augusztus 30., hétfő

Minden kezdet nehéz

Igen, és én küzdök is, de valahogy a számolásban, kalkulálásban leragadtam. Biztos később ez rutin szerűen megy, de valaki mondja már meg kb. mennyi idő alatt lehet mondjuk ezt a bozótost kiírtani?

Első kertem lenne, amire árajánlatot kértek. Szép nagy telek 240 nm, és van már a kertnek alapja. Illetve ahol épület van, és le van betonozva, azzal már nem kell foglalkozni :) Vagy mégis? Mert felmerült, hogy a telek enyhén lejtős a ház felé, és ha jön a víz az bizony lefelé folyik. Na, hol vezessük el a vizet, kérdem a mester embereimet? Hát mondjuk itt a betont felvágjuk és bele egy kis csatorna.
Bonyolult, nem tudom hogy készül el, és egyébként is, kell nekem ilyennel bajlódnom?! Miért nem elég egy kertésznek fát ültetni, virágokat és körbefüvesíteni? :)
Szép is lenne, ha minden ilyen egyszerűen menne. Remélem azért valami értelme lesz ennek a több órányi számolásnak, tervezésnek.

2010. augusztus 26., csütörtök

Vendégségben Kari bánál és Marikánál Gyomán

Hétvégén negyedik alkalommal megrendezett malacka partiban voltam Gyomaendrőd mellett egy nagyon szép tanyán. Kari bá és Marika a 90-es évek elején kezdte romjaiból életre kelteni a házikót és környezetét. Szuperül sikerült! Ha sikerül összeegyeztetni a hétvégét napokig tanyázunk itt motoros barátaimmal, most max. létszám úgy 28 fő lehetett aprajával együtt.
Bemutatom a kertet és a ház virágait, melyek Kari bá' és Marika szorgos munkájának eredménye.
Ház előtti kis virágos kertben mértani pontossággal virágzik az őszi rózsa, réz virág, büdöske.
A nagyobb rózsabokrokat is felülmúlja a két jukkapálma. Nem hittem volna, hogy ilyen szépen fejlődnek a szabadba kiültetve. Azért télen biztos beviszi Marika.
Aztán beljebb haladva meglátjuk a hatalmas paradicsomoktól roskadozó zöldséges kertet. 

Itt található paradicsom, ez utóbbi hosszúkás rózsaszín fajta, nagyon édes! Aztán paprika, csemege és erős hosszú fajta. Karalábé, saláta, torma, zeller. Meg minden finomság, ami a főzéshez kell.
Aztán a ház belső részén kellemes árnyékot ad egy hatalmas diófa.

A csíkos csokrosinda, azaz Chlorophytum comosum is gyönyörűen fejlődik kint a tető alatt. Ez a szobanövény nagyon tartós (igénytelen) és könnyen szaporítható indás sarjhajtásaival.Majd még lesznek a házban is szépséges szobanövények, de még kóborolok a kertben.

Pinus mugo alias törpe fenyő. Vicces latin neve van. Csak az ilyeneket jegyzem meg.
Na, de a következőt én sem ismerem. Olyan jó nagy dohány levelei vannak. Majd utána járok mi is ez.
Ez pedig a magnólia, vagy köznyelvben tulipánfa. Nagyon szép nagy virágokat hoz kora tavasszal. Miskolcon az Egyetemvárosban van sok ilyen hatalmas méretű fa.

Aztán selyem akác (Albizia julibrissin) aminek méz illatú rózsaszín borzas virágai vannak,
 majd megtaláltam a fügefát (Ficus carica).

Hátul több gyümölcsfa közül a szilva fák a legszebbek. Valahogy nagyon jó klíma lehet nekik errefelé. Mert szilva gyümölcsösöket láttam az út mellett is. Ja, és Marika azt mondta semmivel nem permetezik.

Aztán még egy-két pozsgás különlegesség:


Egyik kedvenc futónövényem a Klemátisz.
Másik kedvencem a trombita folyondár (Campsis radicans) ez is szívós, és mindent kibír. Még a tetőre is felhajt, cserepeket szétnyomva :) 

Ezt is ismerem, csak nem jut eszembe a neve. Futó növény ez is, de nagyon igényes. 
Szobanövényekről pedig annyit, hogy annyi futó növény van a gerendák között. Egyszer itt ébredtem, és csak ámultam, hogy hol vagyok, dzsungelben talán? :)

Ez pedig egy nagyon szépen virágzó szégyenlős virág. Asszem. Nekem is van egy hasonló, de az nem ilyen bolyhos levelű. Aztán lehet ez után is utánna kéne járnom. De már tuti vár a párom, és megint morog, hogy a gép előtt éjszakázok. Szóval zárom is gyomai kerti beszámolómat.


2010. augusztus 25., szerda

Ausztriai gyakorlatomra emlékezve

Tavaly ilyenkor jöttem haza Ausztriából 3 hét szakmai gyakorlat és feledhetetlen kikapcsolódás után... hmm. Tudnék ott élni, és mindig visszamennék. Na, de idén nem sikerült. Így csak a tavalyi képeimet nézegetve képzelem magam oda.
Karintiában voltam, Weitensfeld im Gurktal városkától 4 km-re, fent a hegyen egy jó nagy farmon. Sokat kertészkedtem, gyógynövényeket szedtem, téli salátát palántáztam, retket vetettem, szamócát palántáztam. Meg ilyenek. Akkora kertben mindig van mit csinálni. De nagyon élveztem. És az a rengeteg virág minden ház balkonján, meg az üdezöld táj háttérben a magas hegyekkel. Hiába itt vannak a szomszédban, de valahogy mégis mintha másik világba csöppenne ott az ember. És amit szó szerint visszakönnyezek, parlagfű alergiámnak semmi jele nem volt ott, nem úgy mint most itthon.

2010. augusztus 24., kedd

Szakdolgozok

Vagyis azt kellene írnom veszettül. De valahol a 27-28. oldalnál leragadtam. Még várom az ihletet. Addig is bemutatom tömören miről is írok.
Témám egy kistérségi gyógynövénytermesztő tevékenységének bemutatása.
Közel vidéki lakóhelyemhez, Nógrád megyében gazdálkodik Robi. Közel 180 hektár (1 hektár 10.000 m²) területen termeszt kamillát, édesköményt, lestyánt, angelikát, kaprot, izsópot és mezei cickafarkot. A gyógynövények termesztését 10 éve kezdte az alapoktól, előtanulmányok nélkül. Rokona indíttatására kezdett a vállalkozásba, és ma már egész jól megélnek belőle. Aratás után azonnal szállítják a kerepesi illóolaj lepárló üzembe, ahol pl. a kamillát 20-30 órán keresztül párolják vízgőz desztillálással és kinyerik a kék illóolajat. 1 mázsa virágból lesz kb. 5 kg illóolaj.

2010. augusztus 18., szerda

ahol felnőttem








Kertesházban nőttem fel, rengeteg virággal, növénnyel. Kezdetben csak azt láttam, hogy a növényekkel mindig foglalkozni kell. Értem ez alatt, szőlőbe kapálni, répát egyelni, fólia alatt paprikát szedni 60 fokban, és szúrós uborkát szedni, vagy cseresznyét láda számra, mert másnap reggel piacra megyünk... Ha elvették volna a kedvem, akkor tuti nem tanulnék ilyenekről egyetemen, és nem kezdtem volna ezt a blogot sem : )